vissza | nyomtatás

Gerinc és életmód

Gerincgyógyászati központunkban ismét van lehetőség akupunktúrás kezelésre.
Fogadják szeretettel kollégánk cikkét, aki a gerincfájdalom kínai gyógyászati megközelítésével és a gerincbetegségek megelőzésének néhány módjával ismerteti meg önöket.

Gerinckímélet hagyományos kínai
orvosi szemmel avagy ha nem nyitod ki az ablakot,
az orvos megy majd be az ajtón

Igaz ugyan, hogy a hagyományos kínai orvoslás a megelőzésre helyezi a legnagyobb hangsúlyt, és a baj kialakulása előtt mindig könnyebb cselekedni, azonban a hosszú, egészséges élet akkor is elérhető, ha már szembesülnünk kellett valamilyen egészségügyi problémával. Ilyenkor előttünk áll a lehetőség, hogy bizonyos nehéz döntések meghozatala után tudatosabban éljük a mindennapjainkat, melynek eredményeképpen javulhat az életminőségünk még akkor is, ha történetesen porckorongsérv vagy bármilyen egyéb gerincbántalom nehezíti az életünket.

akupunktúraA kínai emberek például sokkal inkább odafigyelnek az időjárási viszontagságokra, mint mi, magyarok. Pedig nagyon sok betegeskedést, izom és izületi bántalmat kerülhetünk el egy kis odafigyeléssel. Az évszakváltások amúgy is megterhelik a szervezetet, ilyenkor fontos a megfelelő ruházkodás. Aki érzékeny a hidegre vagy szélre, bátran hordjon aláöltözetet (szeptembertől akár egészen áprilisig), sapkát ha kell, így segítheti a védő qi (ejtsd: csí, energia) munkáját. Ha megizzadunk, vegyünk fel még egy réteget, mert ilyenkor sokkal könnyebben hatol be a külső ártó (szél, hideg, nedvesség, hőség stb) a testbe, ahol előbb-utóbb gondot fog okozni. A deréktájék védelme is igen fontos mindezek mellett. A hagyományos kínai orvosok a két vese közötti területet (egyes források a bal vesét) MingMen-nek – Életkapunak - hívják, ezen a területen raktározódik a szervezet energiája. Így már érthető, miért fontos, hogy ez a testtáj mindig megfelelő melegben legyen.

Az öltözködés mellett a másik igen fontos dolog a rendszeres mozgás. Ezt igen nehéz megvalósítani a mindennapi rohanó életvitel mellett, de ha bármilyen gerincbántalom gyötör minket, akkor különös fontossággal bír, főleg az ülőmunkát végzőknél. Tessék felállni 1-2 óránkét, megmozgatni a derekat, nyakat akár csak 5 percre! Csodákat tud tenni az a néhány perc torna! Ilyenkor az izmok kicsit ellazulnak, a keringés fokozódik, és csökken a fájdalom. Nem hiába mondják a kínai bölcsek: "ha nem megy, fáj!". Vagy is ott, ahol nem megfelelő a vérkeringés, a qi áramlása, ott előbb-utóbb fájdalom fog fellépni.

Érdemes odafigyelni a fájdalom jellegére! Ha a fájdalom fix helyű, erős, a melegre enyhül, akkor a hideg a ludas, így segíthet a rendszeres forró fürdő. Ha a fájdalom változtatja a helyét, hol itt fáj, hol ott, akkor valószínűleg a szél ártó hatása okozza a problémát. Ha élesen, nyilallóan fáj, vérpangás okozhatja. Ha elnehezülő, lefelé húzó a fájó érzés, és nem mozdul, akkor nedvességgel van dolgunk. Ha a derékfájás tompa, és például térd gyengeség is társul hozzá, akkor a vese hiányos állapota okozza a gondot.

A harmadik dolog, ami igen nagy jelentőséggel bír, az az étkezés. Igyekezzünk rendszeresen enni, és minden nap színesen táplálkozni! Ezalatt nem csak a változatosságot értem, hanem a zöldségek gyümölcsök bőségét is! Legyen minden nap 4-5 színű étek az asztalon. Ez megakadályozza az egyoldalú táplálkozást, és biztosítja a zöldségek, hús, gabonafélék megfelelő arányát. Sok zöldség, gyümölcs, kevés hús.

Ezek persze mind életmód változtatással valósíthatók csak meg, ami mindennapos kemény munkát és odafigyelést igényel, azonban higgyék el... vagyis ne is higgyék el, próbálják ki, és meglátják... megéri a fáradtságot!

Amennyiben úgy érzi, hogy szívesen kipróbálnák a fájdalomcsillapítás tűszúrásos módszerét szeretettel várjuk gerinc-ambulanciánkon.


Horváth Ildikó - Akupunktőr